Garázskapu
Modern garázskapu biztonságos és kényelmes működéssel.
Manapság hódít a DIY, azaz “csináld magad” mozgalom, melynek köszönhetően rengetegen válnak önjelölt barkácsmesterré. Egy bizonyos szintig nincs is azzal semmi gond, ha bármiféle előképzettség nélkül tevékenykedünk otthon, de bizonyos feladatokat – ilyen például a bejárati ajtó beszerelése – továbbra is érdemes inkább szakemberre bízni, mert előfordulhat, hogy több kárt okozunk, mint hasznot.
Kikapni a falból a régi ajtót és a keretet majd betenni a helyére az újat; egyszerűnek hangzik, de valójában cseppet sem az. A meglévő ajtót ugyanis úgy kell eltávolítani, hogy minél kevésbé sértsük meg a falat és a vakolatot, az új nyílászárót pedig úgy kell beépíteni, hogy pontosan illeszkedjen, a vízszintes és függőleges elemek tökéletesen egyenesen álljanak, a rögzítés kellően masszív legyen, végül a falat is ki kell javítani, hogy ne látszódjon a ténykedésünk.
Mindez rengeteg szerszámot, azok szakszerű használatát, sok mérést és persze gyakorlatot igényel. Hacsak nem dolgoztunk korábban hasonló területen vagy nincs egy olyan ismerősünk, aki rutinos a bejárati ajtók beszerelésében, akkor nem ajánlott saját kezűleg nekiesni a műveletnek. Ez hatványozottan igaz akkor, ha az ajtó és a nyílás mérete nem egyezik, mert ez esetben falat kell bontani vagy toldani, amit végképp bízzunk inkább egy kőműves szakemberre!
Egy új ajtó kiválasztása mindig a felméréssel kezdődik. És itt most nem a kínálat feltérképezésére gondolunk (bár természetesen ez is nélkülözhetetlen), hanem a falnyílás méreteinek meghatározására. Hiába vásároljuk meg ugyanis a legszebb bejárati ajtót, ha a helyszínen derül ki, hogy rosszul vettük le a méreteket és nem passzol a nyílásba. Már egy-két milliméternyi eltérés is hatalmas galibát tud okozni.
E kellemetlen meglepetések elkerülése végett célszerű már a felmérést is szakemberekre bízni. Nálunk, a Nívónál ez nem is kérdés, hiszen az előzetes árajánlat visszaigazolása után szakembereink egy előre egyeztetett időpontban kimennek a helyszínre, és leveszik a pontos méreteket. Így az ajtó biztosan a megfelelő paraméterekkel fog majd elkészülni, és tökéletesen illeszkedni fog a nyílásba.
A nyílászárókra a gyártók eltérő idejű garanciát vállalnak, de ezt csak abban az esetben érvényesíthetjük, ha az ajtó rendeltetésszerű használat mellett vagy gyártási hiba miatt károsodik. Ha azért sérül meg, mert rosszul végezzük a beépítést, akkor nem érvényesek a garanciális feltételek, nem kérhetünk ingyen cserét vagy javítást.
Tehát ott fogunk állni egy megrongálódott ajtóval a kezünkben, és választhatunk, hogy vagy használjuk így (már ha nem keletkezett benne túl nagy kár), vagy nem csekély összegért cserébe vásárolunk ismét egy újat. Ekkor pedig rájövünk, hogy amennyi pénzt a két ajtóra elköltöttünk, annak a töredéke fedezte volna a szakszerű beszerelés költségét, ráadásul rengeteg időt és bosszankodást is megspóroltunk volna.
Egy tapasztalt szakemberekből álló csapat számára egy bejárati ajtó beépítése mindössze 2-3 órát vesz igénybe, amiben benne van a régi ajtó kiszedése és a munkálatok utáni összetakarítás is. Ám ne feledjük, hogy ők ezt a munkát már rutinból végzik, így nem sokat kell gondolkodniuk az egyes folyamatokon, gyorsan és pontosan tudnak dolgozni a szerszámaikkal, és segítik egymás munkáját.
Ám ha egyedül, esetleg másodmagunkkal, tapasztalat és szakértelem híján akarjuk az ajtócserét megoldani, akkor rengeteg idő el fog menni a szerszámok keresgélésével, a méricskéléssel, ha pedig elakadunk, akkor az utánanézéssel, hogy hogyan haladjunk tovább. Ráadásul akadhatnak olyan váratlanul felmerülő hibák is, melyekre az internetes útmutatók nem térnek ki, saját kútfőből pedig nem tudjuk a megoldást.
Így egy bejárati ajtó beszerelése akár egy egész napot, vagy még többet is igénybe vehet, a munka végére pedig fizikailag és szellemileg is biztosan nagyon fáradtak leszünk, holott közel sem biztos, hogy a beépítés tökéletesen sikerült.
Ha viszont mindezt szakemberekre bízzuk, akkor csupán annyit kell tennünk, hogy a megbeszélt időben otthon tartózkodunk – ők pedig minden mást megoldanak helyettünk.
Most már láthatja, miért nem jó ötlet szaktudás nélkül belevágni a bejárati ajtó kicserélésébe. Hogyha el akarja kerülni a fent említett buktatókat, akkor bízza ránk a szerelést! Csapatunk az egész ország egész területén vállalja az általtunk gyártott biztonsági ajtók beszerelését.
Vegye fel velünk a kapcsolatot, hogy egyeztethesse diszpécserünkkel, mikor lenne Önnek alkalmas az időpont a helyszíni felméréshez, majd az új ajtó beépítéséhez. Kérésre pedig a régi ajtaját is elszállítjuk!
Modern garázskapu biztonságos és kényelmes működéssel.
Időtálló, gondozásmentes kerítésrendszer egyedi méretben.
Modern oldalkerítés a privát és biztonságos kertért.
Prémium biztonsági bejárati ajtó modern otthonokhoz.
Prémium kerti kiegészítők az egységes kültéri megjelenéshez.
Modern falpanel tartós és dekoratív felületek kialakításához.
Alumínium pergola kényelmes, árnyékolt terasz kialakításához.
Kérjük adja meg telefonszámát,
mielőbb keresni fogjuk
Köszönjük érdeklődését,
mielőbb keresni fogjuk
ezen a telefonszámon:
-
24 órán belül visszajelzünk munkanapokon.
Konkrét árajánlatot felmérés után tudunk adni. Előzetes ajánlattal kapcsolatban, kollégáink hamarosan felveszik veled a kapcsolatot.
24 órán belül visszajelzünk munkanapokon a megadott elérhetőségen.