Antracit bejárati ajtó gondozásmentes kivitelben

Az utóbbi évek egyik legnagyobb slágere a szürke egyik árnyalata, mely nem más, mint az antracit. A modern otthonok tervezésekor egyre többen döntenek a szürke különböző változatai mellett, és nincs ez másként a nyílászárók esetén sem, így méltán lett népszerű az antracit bejárati ajtó.


Ez a visszafogott, mégis határozott tónus játszva összhangba hozható a hasonló árnyalatokkal, a fehértől kezdve a feketéig. Aki például világosabb vakolattal, szürke cseréppel vagy sötét kerítéssel álmodja meg a házát, annál szinte adja magát, hogy a bejárati ajtó is ehhez igazodjon. 

Mit is takar valójában ez a szín?


Az antracit a szürke egy mélyebb, szinte feketébe hajló változata. Nevét a kőszén egyik formájáról, az antracit kőről kapta, amely sötét, fényes felületével a természet egyik különleges jelensége. Már önmagában is komoly, határozott karaktert sejtet, ami egy bejárati ajtónál kifejezetten előny. 


A divattrendek folyamatosan változnak a lakberendezés terén is, gondoljunk csak a 70-es, 80-as évekre, amikor a harsány színek voltak az uralkodók, piros konyhaszekrények, zöld kanapék, élénk geometrikus mintázatú tapéták, óriási narancssárga lámpabúrák, mindez egy otthonon belül. 


Ezzel a játékos, bohókás világgal most éppen ellentétesen a harmónia és az egység van a középpontban. Az otthon színvilágának kiválasztásakor sokan a semleges, de jól kombinálható alapokra építenek, ahol a szürke játszik főszerepet. 


Az antracit ebben a környezetbe úgy tud beépülni, hogy nem bontja meg az egységet, inkább erősíti azt. Azok, akik egy ilyen színű bejárati ajtó mellett döntenek, gyakran tudatosan választanak – egyszerre fontos számukra a megjelenés, a tartósság és az, hogy hosszú távon is elégedettek legyenek a döntésükkel.


Mi mindenről dönthet egy antracit bejárati ajtó tervezésekor?


A Nívónál lehetőség van arra, hogy saját maga tervezze meg a bejárati ajtót. Így a szín kiválasztása mellett minden apró részlet összehangolható. Ha az antracit színt kedveli, akár erezett, akár sima változatban is kérhető. Az előbbi egy kicsit természetesebb, strukturáltabb hatású, míg az utóbbi egyszerűbb, modernebb kivitel. Ami mindkettőben közös: gondozásra nincs szükség, hiszen a felület időjárásálló és az idő múlásával is megmarad eredeti szépsége.


Az ajtó nyitásiránya is fontos lehet – balos vagy jobbos kialakítással is kérhető attól függően, hogyan esik kézre, milyen a belső tér vagy a lépcsőház kialakítása. A kilincs kiválasztásakor sokan az ezüstös, fémes hatás felé hajlanak, de a fekete sem szokatlan, ezek ugyanis szépen harmonizálnak az antracit felületekkel. 


A méretek beállítása is része a folyamatnak – lehet szó szabvány méretről vagy egyedi kialakításról, nálunk mindkettőre van lehetőség. A zárszerkezetek közül szintén többféle választható, akár többpontos zárral, rejtett csapokkal vagy biztonsági cilinderrel.


Az üvegbetétek formája és az üveg típusa is kiválasztható a tervezési folyamatban – az antracithoz jól illenek a modernebb, geometrikus formák, de aki szeretne több fényt beengedni, annak ajánlott egy bevilágító csík vagy oldalüveg is, amit szintén lehet párosítani az ajtóval.


Ha minden részlet a helyére került, kérhet ajánlatot is – gyorsan, egyszerűen és teljesen online. Így még a döntés előtt láthatja, mennyibe kerülne az az ajtó, amit elképzelt.


Antracit bejárati ajtó az otthonába? Naná!


Ez a színválasztás egyfajta életérzést is tükröz. Akik a szürke ezen árnyalatára voksolnak, gyakran szeretik a harmóniát, de nem félnek az újtól sem. Tudják, mit akarnak, és a részleteket is fontosnak tartják. Egy ilyen ajtó hosszú évekig ugyanazt az érzést fogja nyújtani: határozottságot, nyugalmat és magabiztosságot.


A Nívónál ráadásul olyan technológiával készülnek az ajtók, amelyek valóban tartósak és biztonságosak – mindez úgy, hogy a megrendelőnek nincs teendője vele a beépítés után sem, nyugodtan hátradőlhet és élvezheti minden előnyét. A felületek nem igényelnek utókezelést, nem fakulnak, nem kopnak meg, még évek múlva is olyan lesz, mintha csak tegnap szerelték volna be őket.


Ha már motoszkál Önben a gondolat, hogy ideje lenne egy új ajtó, és szimpatikus az antracit színvilág, akkor a legjobb, amit tehet, hogy kipróbálja az online tervezőt. Nézze meg, hogyan nézne ki, állítsa össze a saját verzióját, és ha tetszik, kérjen ajánlatot, vagy vegye fel velünk a kapcsolatot


2025-ben új lehetőséget kínál a SZÉP-kártya: bizonyos otthonfelújítási anyagok – például nyílászárók – megvásárlására is felhasználható. Fontos tudni, hogy csak az alapanyagok fizethetők vele, a munkadíjak nem. A 2024. december 31-i egyenleg, valamint a 2025-ben érkező juttatások 50%-a használható erre a célra. Ha tehát antracit bejárati ajtót tervez, érdemes átgondolni ezt a lehetőséget is.

2025.04.07.

antracit bejárati ajtó
nívó
biztonsági ajtó
otthon