Miért fontos az ajtó hangszigetelése?

Sokszor talán észre sem vesszük, de ebben a felgyorsult világban állandó zajban éljük a mindennapjainkat. Ritka pillanat, amikor teljes csend vesz körül, az a fajta csend, amikor még a saját lélegzetvételünk is hangosnak tűnik. Az efféle némaság pedig igencsak pihentető és megnyugtató. Nem csoda, hogy egyre nagyobb az igény mutatkozik például az ajtó hangszigetelésére, hiszen az emberek szeretnének néha egy kicsit - legalább a saját otthonukban - elvonulni a világ zaja elől.

A csend, mint a modern világ “hiánycikke”

A zaj manapság olyannyira az életünk részévé vált, hogy sokszor már észre sem vesszük. Egy nagyváros zsúfolt lakótelepén eleve semmi meglepő sincs abban, hogy mindenhonnan áradnak a különböző hanghatások.

Manapság viszont már vidéken, a falvakban sem nagyon jellemző a tökéletes csend, hiszen a házak sűrűn egymás mellé épülnek, és ha valaki a szomszédságban füvet nyír, fát fűrészel, kalapál, vagy hangosabban hallgatja a zenét, azt bizony a körülötte élők is mind hallani fogják. Nem beszélve a hangosabb szóváltásokról vagy a kutyák szüntelen ugatásáról. Egy szó mint száz, az életünket állandó zajban éljük, ezért érthető, ha legalább otthon szeretnénk egy kicsit kizárni a külvilág hangjait.

Azonban hiába van a falaknak megfelelő hangszigetelése, ha a nyílászárók jóformán minden neszt átengednek. Az ablakok és ajtók hangszigetelésével azonban megoldható a probléma.

Gyorstalpaló a zajszintekről

Mielőtt belemennénk a részletekbe, nézzük meg röviden, hogy miképp csoportosíthatjuk az egyes zajokat a hangerejük alapján. A halk tartományba soroljuk a nagyjából 20 decibelig terjedő hangokat, például a suttogást, a levegővételt vagy az óra ketyegését.

A normál tartomány körülbelül 50 decibelig tart, ezek a mindennapi élet megszokott hangjai: az ablakokon beszűrődő utcazaj, az eső hangja, a normál hangerejű emberi beszéd.

A 80 dB-ig terjedő tartományban lévő hangok sokak számára már zavaróak: ilyen például egy forgalmas főúton a közlekedés hangja, a porszívózás, a kiabálás vagy a vihar zaja. 90 dB felett pedig már káros hangerőről beszélünk: ide tartozik a hangos zene (például egy szórakozóhelyen), a körfűrész, légkalapács, a tűzijáték vagy a puskalövés hangja közelről.

Zárjuk ki a külvilág zajait az ajtó hangszigetelésével!

Az otthonunkba beszűrődő kinti zajok mértékét nagyban csökkenthetjük, ha hangszigeteljük a nyílászárókat. Ha az ajtónk alapvetően nem rendelkezik efféle szigeteléssel, akkor utólag is fel lehet rá szerelni szigetelőrétegeket, ám ez a megoldás gyakran nem lesz túl elegáns, hiszen látszani fog, hogy az ajtónk nem az eredeti állapotában van.

Ennél sokkal célszerűbb, ha már eleve hangszigeteléssel rendelkező bejárati ajtót vásárolunk. A Nívó Ajtók típustól függően eltérő mértékben szűrik ki a zajt: a Standard 3 ajtó 29 dB, a Standard 5 változat 37 dB, a Plusz 42 dB, az Extra pedig akár 46 dB erősségű zajt is képes kizárni. Mindez az ajtók belsejében lévő szendvicsszerkezetnek köszönhető, amely - ugyancsak típustól függően - 2, 3, 4 vagy 5 rétegű lehet.

Egy hangszigetelt bejárati ajtóval nagymértékben csökkenthetjük az utca zajait, a lépcsőházban fel-le járkáló többi lakó hangoskodását, családi ház esetén pedig jóval kevesebb zaj szűrődik át a szomszédok irányából is.

Valamint azt se feledjük, hogy mindez oda-vissza működik, tehát kintről is sokkal kevésbé lehet majd hallani azt, hogy mi történik az otthonunk falai között, így a privát szféránk is jobban megmarad.

További tippek a zajmentes otthonhoz

A bejárati ajtó hangszigetelése egy nagy lépéssel közelebb visz az áhított békés, csendes otthonhoz, ezért már az új ajtó megtervezése során ügyelni kell arra, hogy a leendő nyílászáró e téren is kiemelkedő tulajdonságokkal rendelkezzen.

Mindazonáltal további teendők is lesznek, ha a maximális zajcsökkentés a cél. Ablakokból is érdemes olyan választani, ami nem csak hő-, hanem hangszigetelt is, de ha nincs lehetőség újakat vásárolni, akkor a gumitömítések, illetve az üvegtáblák cseréjével szép eredményt lehet elérni a meglévő ablakoknál is.

Társasházakban sokszor nem is a nyílászárókon, hanem a falakon átszűrődő zajok okozzák a fő problémát, ha a szomszédok gyakran hangoskodnak. Természetesen a falakat is lehet szigetelni különféle hangelnyelő anyagokkal, de ideiglenes megoldásként az is megteszi, ha a nagyobb bútordarabok (pl. szekrénysor) a szomszédokkal közös fal elé kerülnek elhelyezésre.

A lépcsőházi és utcai zajok ellen pedig a legjobb megoldás egy hangszigetelt bejárati ajtó, az Ön elképzeléseire szabva! Keressen minket bizalommal elérhetőségeinken, és rendelje meg tőlünk új ajtaját, hiszen az egyszerűtől a luxusigényekig bármit meg tudunk valósítani!

2021.09.21.

bejárati ajtó
nívó biztonsági ajtó
biztonsági ajtó
műanyag ajtó
fa ajtó
fa bejárati ajtó
acél ajtó
acél biztonsági ajtó
fém bejárati ajtó
műanyag bejárati ajtó
Sütiket és más technológiát használunk a weboldal működéséhez, statisztikához, a tartalmak és hirdetések, ajánlatok személyre szabásához, és az így gyűjtött adatok média-, hirdető- és elemző partnereinkkel történő megosztásához. Partnereink ezeket kombinálhatják más adatokkal is. Az Elfogadom gombra kattintással hozzájárulsz mindezekhez. A hozzájárulásod tartalmát a További beállítások gomb alatt állíthatod be. Adatkezelési Nyilatkozat